8 jel, hogy ápolónak születtél

Ápolónak lenni élvezetEs és megterhelő egyszerre. De a megfelelő személy SZÁMÁRA a munkával járó stressz és feszültség egyensúlyban van azzal a semmihez nem hasonlítható érzéssel, ami a másokkal való törődéssel jár. Te mikor tudtad, hogy ápoló szeretnél lenni? Lássuk, hogy az alábbi 8 jelből hányat vettél észre magadon!

1. „Kórházast” játszani a kedvenced volt, mikor gyerek voltál.

A bibiktől a testvéred szívhangjának hallgatásán át a műanyag orvosi készletedig, mindent szerettél ebben a játékban. Ez a vele(d)született vágy arra, hogy másokkal foglalkozz (még azzal is, aki plüssből van), elég egyértelmű jele annak, hogy az ápolás a hivatásod.

2. Bármilyen traumának vagy tanúja, az mindig megérint. 

A legtöbb ápoló volt már a mostani betegei helyében. Akár krónikus betegséggel kellett megküzdened, elvesztettél egy szeretett személyt, vagy bármilyen más nehézségen vagy túl, az élettapasztalatod segít, hogy együttérezz a páciensekkel és hozzátartozóikkal, sőt, akár még a szakterületet is meghatározhatja, amit választasz.

3. Szereted a pizsamanadrágodat és más kényelmes ruhadarabokat viselni. 

Gyerekként mindig nehezen megy a reggeli öltözés, hiszen kinek van kedve kibújni a kedvenc pizsamájából? Bár a szüleidnek gyakran kellett könyörögniük, hogy vegyél fel rendes ruhát, a kényelmes nadrágjaid iránti vonzalmad most már része a kórházi „díszletnek” is. A munkaruhád nem csak a kedved szerint való, de a mindennapi munkád fontos kelléke is egyben.

4. Nagyobb zsonglőr vagy, mint a legtöbb bohóc. 

Ha a napi feladatokkal kell ügyeskedni, senki nem jobb nálad. Profin eszel tanulás közben, és edzés közben a futópadon gond nélkül tudsz olvasni. A multitasking- képességed az egyik, amire született ápolóként szükséged van, mert a kettő bizony kéz a kézben jár.

5. Sosem undorodtál a vértől. 

Míg a többi gyerek egy kis karcolástól is visított, téged soha nem zavart a vér. Még az is lehet, hogy érdekelt a színe vagy az állaga. Ahogy telt az idő, a vérlemezkék, oxigénszint, hemoglobin és alakos elemek iránti csodálatod egyre csak nőtt.

6. Menő voltál a „súgós” játékban. 

Sosem értetted pontosan, hogy lesz a sor végére „Kergessünk patkányokat!” a „Keressünk virágokat!”-ból, mikor mindenki a mellette álló fülébe súgta az eredeti mondatot. Figyelni és kommunikálni mindig az erősségeid voltak, ami ápolóként különösen fontos. A jó kommunikációs képességednek köszönheted, hogy könnyen szót értesz orvosokkal, munkatársakkal, betegekkel és hozzátartozókkal, még kényes helyzetekben is. Az értő figyelem szintén elengedhetetlen, hogy pontosan tudd követni az utasításokat, emlékezz az információkra, és hibátlanul jegyzetelj, ha szükséges.

7. Listákat készítesz (és listákat a listákról, amiket még el kell készítened).  
Bár van, akinek az unalmas listagyártásod és a minden apró részletre kiterjedő figyelmed mókásnak tűnhet, a precizitás gyakran jellemzi a kiváló ápolókat. A betegek dokumentációjának vezetése és a jó memória a munka szerves része, így ezeknek a tulajdonságaidnak nagyon jó hasznát veszed.

8. Gondoskodó az alaptermészeted. heal5

És mivel ápolónak születtél, a személyiséged része a másokkal való törődés. Kiskorodtól kezdve észrevetted, ha valami nem volt rendben, és mindig ott voltál, ahol segíteni kellett. A megértés és empátia felbecsülhetetlen értékű a betegekkel való munka során, és az ápolást is eredményesebbé teheti. Egy együttérző ápolóra  mindennél nagyobb szüksége lehet egy olyan embernek, aki éppen élete legnehezebb időszakát éli át.

Forrás:  https://www.unitypoint.org/clinics/article.aspx?id=2ed37623-a033-4c39-aa88-cc34109ecf86

Kapcsolódó cikkek

Szórakozás

A beadandó

Példaképekről kellett írni az iskolában, és ha már így alakult, megosztom veletek is az eredményt. íme a szókimondó katie tanulságos története, aki az elsők között lett „nursefluencer”.

Szórakozás

Onnan tudod, hogy anyukád ápoló, hogy…

Ki merné kétségbe vonni az állítást, hogy az ápolók gyerekei a legegészségesebb emberek a földön? A következő listát végigolvasva a gyanú elég megalapozottnak tűnik.

Szórakozás

Az ápoló és a kávé kapcsolatának evolúciója (gifekben!)

Egy dolog biztos: az ápolás megváltoztatja az embereket, többféleképpen, mint meg tudnánk számolni. És természetesen a tapasztalatok, a leckék, a győzelmek és vereségek is különbözőek. Drasztikusan. Ugyanakkor van egy, a